Az én aktuális témám

Ahogy az nálam lenni szokott, elkezdtek számomra teljesen érthetetlen és logikátlan dolgok történni, amik mögött csupán annyit láttam, hogy rosszkor vagyok rossz helyen. Megváltozott a KATA törvény, olyan emberekben csalódtam, akikről azt hittem közel állnak hozzám. Aztán amikor azt hittem, már nem jön más a férjem vállalkozásának egy ága teljesen ellehetetlenült, és így tovább. Valamikor a negyedik-ötödik dolognál jött a felismerés, hogy ennyi véletlen nincs. Egyébként sem hiszek a véletlenben, de szép lassan biztos lettem benne, hogy újabb mérföldkőhöz érkeztem. Elkezdtem hát keresni a mintát. Csupán a gondolataimra hagyatkozva nem mindenre jöttem rá. Mielőtt teljesen belemerültem volna érzelmileg is a helyzetbe, és megéltem volna a csalódottságot és a gyászt, meg kellett oldanom a fizikai síkon a dolgokat.

Szerencsés vagyok, hiszen amint elkezdtem produktívan a változáshoz igazodni, a környezetem és az univerzum minden létező módon a segítségemre volt. Egyik nap például, amikor egy újabb olyan dologra derült fény, ami csalódást okozott, és kezdtem összeroppanni az engem értek súlya alatt, megcsörrent a telefonom. Gombóccal a torkomban vettem fel. Tudtam, ha most hangosan ki kell mondanom mindazt, ami kavarog bennem, akkor nem tudom majd tartani magam. Aztán újra bevillant: nincs véletlen. Ugrottam. Meséltem és sírtam és minden könnycseppel könnyebbnek éreztem magam. Varga Szilárd minimum háromszor hívott fel teljesen véletlenül olyan időpontban, amikor arra volt szükségem, hogy valaki végtelen türelemmel meghallgasson.

Racionális síkon viszonylag gyorsan és sokszor maguktól megoldódtak a dolgok, így már csak az maradt hátra, hogy ránézzek, mit kell megtanulnom a történtekből.

Az első dolog, amire rájöttem a visszatekintés során, hogy az üzleti kapcsolatban mindig magamból indulok ki. Mondhatnánk úgy is, naiv vagyok. Sorra villantak be azok az esetek, amikor azt gondoltam, ha én korrekt vagyok, a másik fél is az lesz. Legtöbbször hosszú távon én jöttem ki jól ezekből, de ez nem vígasztalt, hiszen ilyenkor nem csak az üzlet úszott, elveszett a bizalom és olykor a barátság is.

A másik – és azt hiszem ez az igazi nagy témám –, hogy minden értem van és nem ellenem. A folyamat elején nem igazán tudtam a történéseket így nézni, de most, hogy a nagyján túl vagyok, értem, érzem és elhiszem.

Megvannak azok a bizonyos, ha nem így lett volna, akkor most nem… dolgok. Már nincs gombóc a torkomban. Vannak olyan kapcsolatok, folyamatok, amik előbb-utóbb mindenképp véget érnek. És most azt érzem, hogy csak rajtunk múlik, mennyire lesz fájdalmas. Azért mondom ezt, mert éreztem. Több, mint fél éve motoszkált bennem, hogy valami nem stimmel, de nem tettem semmit. Komfortzóna-harcos voltam, és megvártam azt a pontot, ahol már nem volt választásom. Cserébe az élet minden területet egyszerre borított be, hogy máskor eszembe se jusson halogatni. És miért tartottam fontosnak, mindezt leírni? Azért mert a segítő is ember, és az én rendszerem szerint nincs olyan, hogy valaki kész van. Mindig van mit tanulnunk. Bízom benne, hogy akit megtalál ez a rövid írás, ő hisz majd annak a belső hangnak, ami figyelmeztetni próbálja, hogy ne várja meg a hurrikánt, és csak egy kis záport kelljen átvészelnie.